Tóth Csaba beszámolója a bakonyi triatlon versenyről, amúgy betyárosan:
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy miért is indultam el, miért ezen a versenyen. Nos, idén meglehetősen keveset versenyeztem, tavasszal (egy hónapon belül) futottam két félmaratont, indultam egy terepfutó versenyen, nyáron pedig résztvettem egy úszóversenyen és ezzel lényegében teljes a lista. Mivel volt egy kis hiányérzetem és irigykedve hallgattam/olvastam a triatlon versenyekről szóló beszámolókat mindenképpen szerettem volna indulni még idén egy triatlon versenyen is. Sokáig egyy féltávon gondolkodtam a Fertő tó mellett, de 3 héttel ezelőtt tudomást szereztem egy új, “majdnem olimpiai” távú versenyről is (erről bővebben később), és az utolsó dobogókői bringás erőállapot felmérő edzés után (egyéni csúcs+45 perc) úgy döntöttem elég lesz a rövidebb táv is. Így jött a betyár triatlon ötlete.Budapesttől kb. 150 km-re volt a verseny helyszíne egy kalandpark közepén a Bakonyban, és a délután 1 órai rajt miatt elégnek tűnt 9 körüli indulni. A nehezítő körülmények miatt (kulacstartó vásárlása reggel, dugó az M1-M7 közös szakaszon, majd Várpalotánál, stb.) sikerült is a rajt előtt bő háromnegyed órával megérkezni a tett színhelyére. Így szokásos fejvesztett rajtszám felvétel, vízkeresés, öltözés és depózás után még egy kis úszó bemelegítés is belefért az indítás előtt. Az úszók figyelmét felhívták arra, hogy mivel ez alapvetően egy amatőr verseny a gyengébb úszók maradjanak inkább kicsit hátul a rajtnál, de mivel mindenki nagyon szerénynek tűnt én valahogyan elöl maradtam. Az indítás után még kb. 50 méterig sikerült is előkelő pozíciómat tartanom, de utána hamarosan problémáim akadtak, és mivel nem tudtam sem a vízbül, sem pedig a levegőből elég zoxigénhez jutni vissza kellett vennem a tempóból. Ezzel lényegében minden érdekeset elmondtam, körbeúsztuk kétszer a kacsaúsztatónak kicsit nagy, ámde horgásztónak túl pici létesítményt és az ezer méterhez tervezett 20 perc körüli idővel léptem a partra. Ami ez utóbbit illeti kedves gesztus volt a szervezőktől, hogy egy segítő volt az úszószám befejezésénél, aki nélkül az eurosport vicces jelenetei közé valók is születhettek volna akár az agyagos talajon. Itt még nem tudtam azt, hogy a vízszintes részek ezzel véget is értek a pályán. A depózás a versenyrutin hiánya miatt kicsit több időt vett igénybe, mert rutintalanságom miatt a bringát rossz oldaláról akartam kivenni, minden éppen az ellenkező oldalra került, mint ahonnan könnyen el lehetett volna venni, stb. Tekintettel azonban arra, hogy nem a dobogós helyekért indultam ez nem szegte kedvemet és elindultam a hat körös 42 kilis bringázásra. Viszonlag gyorsan beigazolódni látszott Veri mindkét korábbi feltételezése, melyek szerint lesz azért némi szintemelkedés, és a rövid pálya és sok versenyző miatt könnyen bolyozásba keveredhet az ember, ami viszont ezen a versenyen kifejezetten tilos volt. A második körig számoltam kb. hány versenyzőt előztem én, és engem mennyien előztek, de mivel a pálya felénél volt egy olyan emelkedő amin később már többen tolták a kerékpárjukat egy idő után felhagytam ezzel a foglalatossággal. Az első kör után kinéztem hol tudok majd frissíteni, amit aztán meg is tettem minden további körben. Viszonylag sokan előztek azért engem is, gyanúm szerint körhátrányba keveredtem az élmezőnyhöz képest. Viszonylag megnyugtató volt azonban, hogy többségében időfutam bringával voltak a gyorsabb versenyzők, bár feltételezhetően nem ez volt a sebességkülönbség egyetlen oka. Meglepően sok szurkoló volt a faluban, többségében gyerekek akiknek nagyon hálás vagyok utólag is a bíztatásért. A hatodik kör után egy lényegesen gyorsabb depózás következett és már futottam is, az elején fülembe csengtek duatlon/kerékpár edzőnk (Blasigyuri) szavai, “csak kezdj el futni”. Így is tettem, és legnagyobb meglepetésemre egészen jól ment a dolog, az első két kilométeren bőven hat percen belüli tempóban. A futópálya sem volt teljesen vizszintes, de szerencsére a fordítóig emelkedett és nem visszafelé. Ezért, és fák nyújtotta árnyékos részek miatt aztán a futás második részében még kicsit gyorsítani is tudtam és végül 2 óra 31 perc körüli idővel léptem át a célvonalat. Ez abszolútban a 33., korosztályosban pedig a 19. helyre volt elég, a dobogóhoz nagyságrendileg 30 perc hiányzott volna. Ennek ellenére az én nyakamba is érmet akasztottak, ami újabb kedves dolog volt a szervezőktől! Ami a “majdnem” olimpiai távot illeti a szintemelkedés engem bőven kárpótolt az úszásból és futásból hiányzó 500 + 2000m-ért.Különösebb tanulság nincsen, az úszás első perceit kivéve végig jól éreztem magam, a duatlon edzéseknek köszönhetően a futásra is maradt erőm, egyedül a csapattársak hiányoztak.:)•••••
