Helyszín: Callela, Katalónia

Verseny: Ironman

Időpont: 2017. szeptember 30.

Résztvevő: Séra Tamás (371) – Spuri SC

Idén február 6 –án, miután hazaértem, kimostam és elpakoltam a sífelszerelésem előkerestem és felhúztam az árbócra a Barcelona Ironman zászlót, amin 9 óra 59 perc 59 másodperc szerepelt. Onnantól már nem volt olyan, hogy nincsen kedvem, vagy lelkiismeret furdalás nélkül kimarad egy eltervezett edzés. Lobogott is a zászló majd 8 hónapon át, és nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna a célra, mialatt úsztam picivel több mint 277 km –ert, bicajoztam 5475 km –ert, futottam 1710 km –ert, valamint megszámlálhatatlanul sokszor hajlítottam a karom a fekvőtámaszhoz, vagy a combom a guggoláshoz.

Egy biztos, és addig vagyunk szerencsések, amíg lehet jobban csinálni, lehet máshogyan csinálni. Ez igaz a felkészülésemre is. Biztos vagyok benne, hogy kellett volna még egy nap, még egy hét, többet kellett volna nyújtani, erősíteni …stb, de bíztam magamban, és eldöntöttem, abból főzök, amim van, csak remélni tudtam, hogy meg lesz mind a három fogás, és a leves és a főétel után még a desszertre is marad erőm, közben pedig nem bíbelődök sokat az evőeszközök kiválasztásával.

Azt találtam ki utolsó délutánra programnak magamnak, hogy miután megtanulom fejből a pályát, valamint a depóban már csukott szemmel is gond nélkül közlekedem, illetve legalább ötször ironman leszek fejben, sorba veszem mindazt, hogy mit tettem és mi minden miatt kell sikerülnie a 10 órás határnak. Nem lövöm le a poént, a 10 óra egy vastag hajszálon múlott, de ez a listám hosszú lett, és egy jó játék volt, el voltam vele egész este. J Már csak egyet kellett aludni, és azt csinálhatom egész nap, amit szeretek. Izgultam de ugyanakkor vártam is már a másnapot.

2017 szeptember 30 –án 5 óra 15 perckor megcsörrent az óra, és kisebb csodának éltem meg, hogy arra ébredtem, magyarul tudtam aludni. Azt most ne firtassuk, hogy mikor tudtam elaludni péntek este, vagy inkább éjszaka. Szóval felkeltem, leeresztettem a zászlót, és elindultam, hogy ússzak 60 percet, kerékpározzak 5 és fél órat, majd fussak 3 óra 30 percet. Azt még nem tudtam, hogy a depó időt hova dugom el, hogy a 10 óra meglegyen. (Eldugtam, de vicces, hogy most szerintem nem ezen múlott.)

Nem egyedül indultam a csatába, Norbival ástuk ki a csatabárdot, bő egy éve, és ezen a szombati napon is együtt indultunk a depó és a rajt/cél felé, hogy közösen is ássuk el. Nem tudok kiemelni semmi különlegeset a reggeli depóból, vagy a készülődésből. Nekem emlékezetes marad minden ilyen reggel, mert imádom a hangulatát, azt a koncentrációt, azt a tervezést, az utolsó szóváltásokat a versenytársakkal, egyszóval ezt az egészet. De legfőképpen azt, hogy értelmet találni abban, hogy hajnalban kelek, úszok 3800 métert, kerékpározok 180 km –ert, majd futok egy maratont nem lehet. Nem is kell szerintem, egyszerűen élvezni kell.

Negyedik teljes távú triatlon versenyem volt, sok minden közös van bennük, de egy kiemelkedik. Vagyok olyan szerencsés, hogy az összesre elkísért és jelen volt egy igazi ironman bajnok. Nem volt ez máshogyan most sem, és amíg egy Kindl Gábor, vagy egy Flander Márton küld útnak egy ilyen versenyre, megigazítva a neoprenedet, addig nagy gond nincsen. Legalábbis az indulással .

tovább olvasom

•••••