Először is, nagyon jó volt olvasni az emailes spuris beszámolókat, a pozitív élményeket – tényleg hatalmas gratula minden célbaérkezőnek, mint a 70.3-on mind az IronGirl-ön!! Nagy gratula az egyéni csúcsokhoz is!
Részemről:
Köszönet a helyszíni szurkolásokért – tényleg nagyon sokat jelent, pláne jelentett most, hogy nem voltam extra motivált/harapós kedvemben.. Tovább lökött, sokat segített minden körben, köszönöm!
Köszönet az edzőknek, edzőtársaknak – Nektek – a közös edzésekért – megénekeltem már én is, mások is, h milyen stabil futást tudok/tudunk produkálni (most az utsó három köröm rendre 23:20, 23:25, 23:30 lett, (az első szerintem rövidebb volt…) asszem ez önmagáért beszél). Köszönöm!!
És akkor pár szóban az én versenyemről:
Amilyen betyár jól sikerült a Balatonmanre a formába hozás (teljesen feltöltődve az utsó napokra, előző napi átmozgatásnál szaggattam az istrángot, alig vártam a rajtot…), most olyan trén alakult minden: szerdán begyulladt a fogam, egy éjszaka alig alvás, fogorvoshoz rohangálás, alig evés, para/stressz, h indulhatok-e – őszintén szólva egy porcikám sem kívánta az egészet, de ugye benne egy rakat pénz és idő, uh mégsem kéne kihagyni… Aztán a verseny reggelére egész tűrhetően lettem, már-már némi motivációt is felfedeztem magamban… Az úszásnál már éreztem, hogy a fogammal nem lesz gond (basszus, erre nem foghatom, nyomom kell… ), úgyhogy itt még akármi is lehet, pozitív értelemben. Gyors depó, a bringa elején is a szokásos helyemen voltam. A szembeszél ellenére egész jó tempóban mentem kifelé – na végre, síkon fogok tudni egy jót bringázni talán. Mondjuk a szokásos arcok elmentek megint, na, megint futhatok… És akkor az első körben a Clark Ádám téren érzem hogy furán megy az első kerekem… Defekt. Versenyen 25 év alatt soha nem volt ilyen… Na itt kiderült, hogy a motivációm mégsem acélos, mert az első gondolatom az volt, hogy ez már égi jel, h ezt nem kéne erőltetni, hagyjuk az egészet… Bár a Finisher pólóért lehet be kéne gurulni, de izmozni én már nem fogok… Úh mégis meg kellene javítani. Tufo sealant elő, beletölt, felfúj, közben húznak el a bolyok mellettem… Na viszlát… Órámra pillantva bő 5 perc elment (később a GPS adatokkal látszik, h több mint 7 perc plusz volt…)
•••••
De előtte még Juhász Attilának szurkolhattunk, aki a nekünk kissé szokatlan (de a focista múlt és jelen alapján nem váratlan) kétszáz méteres távon indult. Győzelmi esélyei a „fekete és fehér párducok” között nem lehettek, de már az élményért megérte, nem beszélve az OB eredményen elkövetett 3 tizedes javításról.
A célban az elégedettséget csak a szomjúság überelhette: a kirakott frissítő pultról a középmezőny érkezésekor már nemcsak a vízosztó személyzet hiányzott, hanem a víz is; az elcsigázott versenyzők az üres üvegek aljából próbáltak valamit kifacsarni – jobbára hiába. Heppiend: jó 10 perc múlva mégiscsak lett víz. Mindazonáltal ez az epizód (és még néhány, köztük a honlap tragikus működése, az eredménylisták hiányosságai) nem vont dicsfényt a szervezők feje köré. Reméljük, legközelebb sikerül megadni a módját az ilyen eseményeknek is.
És végül az eredmények:
